Simon Ferenc: A „Columbo-módszer”
Ritka az olyan könyv, amelynek szerzője azzal dicsekszik, hogy az ő műve nem kerül könyvesbolti forgalomba. Létezőnek kell-e tekintenünk egyáltalán egy ilyen kulturális terméket? Megkapta-e a Országos Széchényi Könyvtár a kötelespéldányokat, azaz bekerült-e az alkotás nemzeti archívumunkba, hazánk kulturális vérkeringésébe? És egyáltalán hogyan lehet hozzájutni, ha már prés alá sodorta az élet és egy nagylelkű alapítvány?
Ha újra átgondoljuk a fentieket, egyre inkább erény kérkedni ezzel a helyzettel, hiszen tudjuk, hogy a könyvterjesztők gyakran 60-70%-át lefölözik a haszonnak, ezért is ilyen drága nálunk a kultúra. Ezért aki szembemegy a rendszerrel, már bátorságáért is figyelmet érdemel. Az ilyen szerzőt biztosan nem a meggazdagodás hajtja, nem is az országos siker lehetősége. [A könyv iránt érdeklődők számára a szerkesztőség szívesen megadja a szerző elérhetőségét, akin keresztül lehetőség van a kötetet beszerezni – a szerk.]
Itt vált számomra érthetetlenné és éppen ezért érdekessé a történet, Simon Ferenc hódmezővásárhelyi tanáré, aki a Bethlen Gábor Református Gimnázium 1961-es születésű pedagógusa, és nem mellesleg sorozatfüggő. Lehet látni tehát, mennyire megérezte a korszellemet, a diákjai közt feltehetően megbúvó Netflix-előfizetők hadát, és egy saját generációja számára meghatározó krimisorozatot emelt tanulmányokat és kritikákat tartalmazó gyűjteményes kötete címébe (A „Columbo-módszer”).
A „Columbo-módszer” című könyv azonban nem a diákoknak szól, ezt hamar elárulja a szerző, mint ahogy azt is, hogy a tanulók ebben a szituációban a kísérleti alanyok voltak, akiken tanáruk hosszú évtizedek alatt gyakorlattá formálta a szövegelemzési stratégiát. A „Columbo-módszer” főként a pedagógus kollégákat (szűkebb értelemben a magyartanárokat), az irodalom iránt érdeklődőket és a „szakmai közösséget” (a szerző szóhasználata) célozza, akiken feltehetően irodalomtudósokat ért Simon Ferenc.
A rengeteg szójátékkal dolgozó kötet azonban – ha kissé erőltetetten is – egyszerre próbál tudományos és szórakoztató lenni, de ragaszkodik a szakzsargonhoz. Az egész hangulata leginkább azzal írható le, amely a Szegeden népszerű Dekonferenciákat jellemezte. Ezeken a dekonstrukció (keresd még: Derrida) szellemében zajló kocsmakonferenciákon megpróbálták új szempontból, alkotóelemekre csupaszítva, a megkövesedett értelmezésektől megfosztva vizsgálni a kiválasztott szövegeket. De a Simon-féle megközelítés legalább ennyire strukturalista is, tehát úgy véli, hogy van egy olyan objektív oldala a műnek, amely középpontnak, magnak nevezhető, és amelyre mindenki rálelhet, akár egy nyomozó a gyilkosra.
Ez a természettudományos megközelítés vezérelhette Simon Ferencet akkor is, amikor rengeteg számadattal és sok szempontot egyesítő táblázattal sajátos módszertant próbál bemutatni, amely hozzásegít egy szöveg alapos megértéséhez. De ez a stratégia nem áll meg az első negyven oldalon, a kötet címadó tanulmányánál, hanem tovább folytatódik a kortárs irodalom irányait és arányait (ez is Simon szójátéka) bemutató dolgozatokban, amelyek többsége egy-egy könyv kritikájára épül.
Egyébként is erős a törésvonal a címadó tanulmány és az utána következő írások között. A „Columbo-módszer” mint (irodalom)értelmezési modell fettel szedett kiemelései, didaktikus táblázatai olyan hatást keltenek, mintha tankönyvet olvasnánk. Elég szájbarágósak ezek a részek, hiszen a szerző nem bízza ránk a lényeg feltárását, és ezzel egy időre a középiskolai diákok helyzetében érezhetjük magunkat. Ha azonban belemegyünk a játékba, észrevehetjük, hogy – amennyiben magyartanárként nem lógtunk el az irodalomtudomány alapjait bemutató előadásokról – ezeket már mind hallhattuk valahol. Simon tanulmányának erénye inkább a rendszerzés és annak bemutatása, hogyan szintetizálhatjuk és alkalmazhatjuk a különböző irodalomelméleti iskolák szemléletét a mindennapi olvasás során és az irodalomórákon. Ezt egy olyan, allegóriává bővülő retorikai keretbe foglalja, amely Columbo nyomozásának lépéseit felelteti meg az értelmezés egy-egy fázisának. Érdemes megjegyezni azonban, hogy a szövegnyomozás kifejezést számos elemző régóta használja, így mai bölcsészszemináriumokon már szinte közhelynek számít. Így Simon Ferenc ötlete nem arra a felfedezésre épül, hogy az értelmezés és a nyomozás folyamata megfeleltethető egymásnak, hanem arra a játékra, hogy Columbo figurájával és a sorozat megidézésével miként tehető befogadhatóbbá és feldolgozhatóbbá a tanulmány gondolatmenete.
A kötet a „Columbo-módszer” működését a gyakorlatban is megvilágítja Nemes Nagy Ágnes és Pilinszky János verseinek értelmezésén keresztül. Itt megmutatkozik a módszertan egyik gyengéje is, hiszen az könnyen kitalálható, hogy a nyomozó maga az olvasó, de az elkövető személye már nem ilyen egyértelmű, hiszen lehet a szerző vagy akár az általa megalkotott lírai én vagy elbeszélő is. Simon a szerző mellett dönt, és ez a megfontolása azt a hatást kelti, mintha egyszerre lenne nagyon időszerű és maradi. Miközben a lehetséges világok elméletét ügyesen mozgatja a szövegek értelmezésénél, nem képes attól elszakadni, hogy Pilinszky versében maga Pilinszky beszél. A rendszerezés itt veszt hitelességéből, hiszen miközben a gyilkosság a szövegen belül történt, nem a lehetséges világon belül, hanem azon kívül keressük a tettest, vagyis megpróbáljuk kifürkészni a szerzői szándékot. Ha valaki túllép ezen a következetlenségen, és elfogadja, hogy összemosódik a szerző és az általa megalkotott hang/figura (lírai én, elbeszélő), akkor tud részt venni a nyomozásban, akkor jelenthet élményt számára Simon módszertani szintetizáló játéka.
Ennél a játéknál, amely a magyartanárok mindennapjait tölti meg örömmel, talán még fontosabb az a megközelítésmód, amelyet Simon Ferenc a kortárs irodalom esetében alkalmaz. Régóta szükség lett volna egy olyan összehasonlító kritikára, amely a hagyományosan népi (jobboldali, konzervatív) antológiát (Az év versei) és a tradicionálisan urbánus (baloldali és liberális értéket közvetítő) Az év versei gyűjteményt veti össze különböző szempontok alapján. Az egyes válogatások szerzői ugyanis gyakran utalnak arra, hogy mennyire kiesnek a másik gyűjteményt összeállítók látóköréből. A szembenállást azzal a következtetéssel tompítja Simon, hogy százalékosan kimutatja, milyen hangnemi, stílusbeli, tematikai és értékszerkezetbeli (ezt a fogalmat nem tisztázza egyértelműen) csoportokra oszthatók a kötetbeli versek. A vizsgálat azt állapítja meg, hogy ezeken területeken nem fedezhetők fel jelentős különbségek. Vagyis a szerzők személye eltér, de az antológiákban körvonalazódó poétikák nagyon hasonlóak.
Figyelemreméltók azok a kritikák is, amelyeket kortárs szerzők köteteiről írt Simon Ferenc. Elsősorban az a megnyugtató a hozzáállásában, hogy egy olyan tanárképet közvetít az olvasók felé, aki összhangban van kora irodalmi történéseivel, sőt szakértője egy-egy lezáratlan életműnek, elmerül e felvetett problémákban, és alkotva gondolkodik. A Filip Tamás műveiről született nyolc és a Jenei Gyula könyveiről szerzett öt kritika bizonyítja azt, hogy a tudós, kritikus és tanár szerepe mennyire összefonódik Simonnál. Olyan alapossággal ásta bele magát ezekbe a formálódó életművekbe, hogy nála alaposabb ismerője talán nincs is ezen szerzők műveiknek. Ugyanez mondható el Kele Fodor Ákos, Szenti Ferenc és Vass Tibor költészetéről is.
Hasonló elszántsággal, a Columbo-féle nyomozói kelléktár számos eszközét bevetve elemzi a szerző többek között Csoóri Sándor, Fecske Csaba, Kányádi Sándor, Kemény István, Kovács András Ferenc, Krasznahorkai László, Molnár H. Lajos vagy Serfőző Simon műveit. Ezen életművek kutatóinak is érdemes levelet írniuk a szerzőnek egy-egy példány reményében.
Simon Ferenctől érdemes tanácsot kérnie a magyartanároknak, hogyan kerüljék el a kiégést, hiszen annyi elkövetőt Columbo is nehezen keríthetne kézre a sorozat 69 részében (ezt az adatot is a könyvből tudom), mint amennyi szövegnyomozásban részt vett a szerző az indítékok után kutatva. De az olvasónak is nyomoznia kell, ha szeretne egy kötetet magának, hiszen el kell jutnia a szerzőhöz. Ha pedig ezt teljesítette, akkor minden bizonnyal éretté vált a Columbo-módszerre.
Simon Ferenc: A „Columbo-módszer” – Tanulmányok és kritikák, Hódmezővásárhely, Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítvány, 2020.
[Simon Ferenctől az Alföld 2017. májusi számában közöltük Vass Tibor A Nagy Bibin és a műlovarnő című kötetéről szóló kritikáját.]
Hozzászólások